Az Union Biztosító elnök-vezérigazgatóját az egészségbiztosítás helyzetéről kérdezte Bartha Zoltán.

Az egész biztosítási piacot jellemzi a díj kontra szolgáltatás kérdése. Egészségbiztosítást is az utóbbi alapján választunk?
Ha ennyire leegyszerűsítjük a kérdést, akkor a válasz: igen. Érdekes helyzetben vagyunk. Az előző kormány megpróbált eleve kudarcra ítélt, szakmailag rosszul felfogott reformokat bevezetni, de hiszek benne, hogy a következő időszak legnagyobb üzleti lehetőségét az egészségbiztosítások jelentik. Nem lehet ugyanis megkerülni, hogy az állam hozzányúljon az egészségügyhöz, ebben az esetben pedig a biztosítások fogják jelenteni a pótlólagos forrást.

Hogy ítéli meg az egészségügy helyzetét?
Nem működik normálisan. A biztosítók voltaképpen meg sem jelentek valódi egészségbiztosítási termékekkel: a piacot az összegbiztosítások uralják, ez azt jelenti, hogy például törés esetén meghatározott összeget szolgáltatnak, függetlenül attól, hogy a betegnek mik a valós igényei, és mekkorák a kezelés tényleges költségei. Ennek az az oka, hogy a káresetek és az azokat követő kórházi kezelések statisztikailag kalkulálhatók, de a kezelés tényleges költségeiről nincs adat. A struktúrába ugyanis be van építve az intézményesített csalás, a korrupció rendszere: ez ma az intézmények fenntartásának egyik forrása. Számítások szerint csak a paraszolvencia éves mértéke 50–100 milliárd Ft, ráadásul ezt a betegek ma már nem is a jobb ellátásért fizetik, hanem azért, hogy ne szenvedjenek hátrányt.

Hogyan viszonyulhat ehhez a helyzethez egy biztosító?
Szolgáltatást fejlesztünk, mi nem hagyunk fel a reformmal. Átvállaljuk az egészségügyi szolgáltatás megszervezésével kapcsolatos feladatokat, és kifizetjük a számlát, egy minőségbiztosítási rendszerrel a háttérben. Hitem szerint nem kikerülhető a magánbiztosítások bevonása a rendszerbe, de ma még magas a termékek ára. Az egészségbiztosítás nem egyéni, hanem családi konstrukció – a családfő nem mondja azt otthon, hogy kötöttem magamra egy remek biztosítást, de ti nem vagytok benne –, márpedig a jelenlegi árazással a családok széles köre számára az egészségbiztosítások nem érhetők el.

És mi lehet a mindenki számára megnyugtató megoldás?
Figyelembe kell venni, hogy végső soron az államnak, a biztosítóknak és a betegnek is jól kell járniuk. Először is fontos lenne, hogy az egészségpénztári befizetések fejében ne csak sampont és szemüveget lehessen vásárolni. Másodszor nem volna szabad, hogy járulékok terheljék a munkáltatónak a dolgozó javára kötött egészségbiztosítási befizetéseit: így nyilván népszerűbb lenne a konstrukció. Harmadsorban – és ez már keményebb dió – vegyes finanszírozásra volna szükség. Ha ma egy járulékfizető privát alapon vesz igénybe ellátást, az OEP nem fizet egy fillért sem. Vegyünk egy bőrgyógyászati beavatkozást! Az OEP 100 ezer Ft-ot fizetne, mi pedig, ugyanezzel az intézménnyel szerződve, 130 ezer Ft-ot, csakhogy ebben az esetben az OEP egy fillérrel sem száll be. Ha az OEP fizetne mondjuk 70, a biztosító pedig 60 ezret, mindenki jobban járna. Az egészségügyi intézmény több forráshoz jutna, az OEP és a biztosító kevesebbet fizetne. Ennek köszönhetően alacsonyabb lenne az ügyfél által fizetendő díj, olcsóbb lehetne a biztosítás, többen tudnák megvásárolni. És az állam is jól járna: az intézményrendszerben kifehérednének a pénzek, megszűnne a zsebbe fizetés.
Fontos, hogy minden szereplő – az állam, a beteg, a biztosítók, az egészségügyi intézmények és személy szerint az orvosok – nyerjenek a dolgon. A korábbi reformok nem ebbe az irányba mutattak, ezért utasította el a részvételt minden üzleti biztosító. Mi olyan konstrukciót fejlesztettünk ki, amellyel pénzt viszünk be a rendszerbe, márpedig épp ez a fejlődés útja: plusz forráshoz juttatni az egészségügyet. Ennek egyébként az egészségügy privatizációjához semmi köze, mi nem kórházakat, hanem szolgáltatást kívánunk vásárolni.

Tapasztalataik szerint a meglévő ügyfeleik elégedettek az egészségbiztosításokkal?
Aki megvásárolta a terméket, az elégedett. Huszonnégy órás, orvosi call-centerünket egészségügyi szolgáltatás szervezéshez lehet igénybe venni, például telefonál a járóbeteg-ellátásra szoruló ügyfél, mi pedig megszervezzük és a végén kifizetjük a szolgáltatást. De a callcentert nemcsak ilyen célokra lehet igénybe venni, hanem egyéb felvilágosításra is, például meg lehet tudni, hogy éppen mely gyógyszertár vagy egészségügyi intézmény van nyitva az adott pillanatban, az adott környéken. Nem telefondoktorról van szó, de orvosok ülnek a vonal végén.

A szolgáltatás kiépítése során milyen mintákat követtek?
Használtunk fel hazai tapasztalatokat, de komoly nemzetközi, elsősorban osztrák és spanyol tapasztalatokra is támaszkodtunk: anyacégünk osztrák, a termékfejlesztésben, a szolgáltatás nyújtásában együttműködő partnercégünk pedig a spanyol Advanced Medical leányvállalata. Ami pedig az orvosok kiválasztását illeti, mind a magán-, mind az állami egészségügy részéről nagyon kedvező fogadtatásra találtunk.

A rendszer tehát mégis működik?
A biztosítók lehetőségei korlátozottak. Társadalmi szinten, a politikának kell eldönteni, hogy hogyan szembesül azzal a helyzettel, hogy tovább élünk, hosszabb ideig vesszük igénybe az egészség-biztosítási rendszert. Ez a helyzet a leggazdagabb államoknak is problémát okoz. Nagy kérdés, hogy mi fér bele a szabályozott keretek közötti öngondoskodásba. Ha több, akkor több járulékot is kell fizetni.

Hogy ítéli meg azt a fejlődést, amelyen az utóbbi húsz évben a hazai biztosítási kultúra végigment?
Nagy a fejlődés. Ugyanakkor minden kulturális változás, minden olyan fejlődés, ami az emberek fejében megy végbe, lassú folyamat. Egy gépjárműparkot hamarabb le lehet cserélni, mint a gépjármű-biztosításokról való gondolkodást. Óriási a jelentősége, hogy milyen környezetben nő fel valaki, azt látja-e, hogy ha komolyabb vagyontárgyat szerez be a család, biztosítási fedezet alá vonja. A további komoly előrelépéshez kell még egy-két generáció. A másik kérdés jövedelmi, életszínvonalbeli természetű, de közép-, illetve hosszú távon mindkettő kedvező irányba változhat.

Az eddigi fejlődés egyenes vonalú volt?
Vannak visszaesések. A válságot az egész piac megérezte: több mint 30 milliárd Ft-nyi szerződés semmisült meg. Ez olyan, mintha mondjuk négy közepes méretű biztosító eltűnt volna a piacról. Ez nagyon sok.

A különböző közvetítő csatornákról mit gondol? Sokan próbálnak például hálózatos modellbe szerveződni.
Ebben a kérdésben a matematikai megközelítés nem működik, a dolog emberfüggő. Tapasztalt vezetők több modellt is sikerre vihetnek, de ezek hiányában bármely modell kudarcra is lehet ítélve. A válság idején különböző modellben működő cégeknek sikerült túlélni, és mindenhol volt veszteség is. Hiszek ebben a modellben, de nem tartom csodarendszernek.

Személy szerint hogyan gondoskodik szellemi és fizikai kondíciója fenntartásáról?
Leszokóban vagyok a dohányzásról. Harminc év dohányzás után most három és fél hónapja nem gyújtottam rá. A sportot a futópad jelenti. Szakmabeliként pedig széles körű biztosítási portfólióval rendelkezem – köztük az élet-, baleset- és egészségbiztosítások minden fajtájával –, és a szerződéseimet minden második évben felül is szoktam vizsgálni. Ami a szellemieket illeti, a kortárs képzőművészet teljesen ki tud kikapcsolni. Jó dolog művészekkel eszmét cserélni, amikor nem csak forintokról, eurókról, százalékokról van szó. Különleges élmény úgy nézni műtárgyakat, hogy az ember ismeri is az alkotót. Nagyon szeretek utazni is, ilyenkor a különböző bankkártyák mellé járó biztosításokon kívül mindig külön is kötök utasbiztosítást is a családra.